“Harmony. That’s the word that’s stuck in my mind, it’s not about what’s lasting or permanent, it’s about individual voices coming together for a moment … and that moment lasts the length of a breath. “Frank Underwood – fictional character.

Nagyjából ez az a mondat vagy kijelentés, ami tükrözi Isztambulról való érzéseimet és gondolataimat mind a fejemben és a szívemben. Nekem ez a város túlságosa nagy, tele van káosszal és nem tudom, hogy szeretek-e itt élni. Állandóan dugóba kerül az ember és egy kis éjszakai lazulás se jön össze könnyen. Vannak helyek, ahova semmiképpen se mennék el, viszont vannak olyan helyek is, ahol mindig szívesen tartózkodnék. Mondjuk, abban az egyben biztos vagyok, hogy aki ott él és már került isztambuli dugóba (főleg a hidaknál), simán kimondta, hogy “Basszameg, én elköltözöm innen.” ahogy nem egyszer én is, és ott éltem 15 évig. Szívesen is járok vissza.

Az még egy vicces része a dolognak, hogy hiába az összes isztambuli arról panaszkodik, hogy sokan vagyunk (voltunk) és ezt mondják mindenkinek, aki ide akarna költözni, a populáció megállás nélkül növekszik. Szerintem itt már-már szerepet játszik a harmónia. Amikor eltelik egy kis idő és megszokod a tömeget, majd elkezdesz látni valamiféle logikát és összeköttetést a városban, amit másodpercnyi harmóniának is hívhatsz. De tulajdonképpen nem is mindig látjuk a harmóniát, de őszintén hiszünk benne, hogy nemsokára láthatjuk, mindenhol. Ekkor jön el az a pillanat, mikor észre vesszük, hogy a város immáron káoszra épül és csak így tud túlélni ennyi embert és problémát, ahogy minekünk is csak így sikerül túllépni ezeken. A következő lépés, amikor már az ember megszereti Isztambult, megszokja a káoszt és imádja a dinamikát, az energiát, meg azt a mozgó légkört, amit a város áraszt magából. Érthető lesz számodra, hogy egy óra alatt utazol le 7 km-t, és még érthetőbb és elfogadhatóbb, sőt normálisabbnak fog tűnni neked, hogy négyszer-ötször is átszállhatsz, ha az ázsiai oldalról az európaira mész. Nem is gondolom igazából, hogy a város éljen túl a minket vagy mi éljük-e túl a várost. Azt viszont érzem, hogy a város magában tartja a sajátos harmóniáját és csak akkor lehetsz boldog, ha asszimilálódsz és megszokod. Mondjuk, sok választásod nincs is.

Befejezésként, ha éled az életed és szeretsz utazni, Isztambult mindenképpen látnod kell. Én már láttam, nagyon szép, de azért megvannak a furcsaságai is. Még mindig nagyon szeretem, viszont nem szeretek benne élni továbbra sem. Talán későn éreztem és szívtam magamba a város lelkét, vagy a bizonytalanság beszél belőlem, mivel már elköltöztem a városból és innentől kezdve egy távolsági kapcsolatot folytatok szeretett városommal.